Bemutatkozás
A Strange Line Production megalakulása 2004. tájékára tehetö, bár a csapatot alkotó dj-k már sokkal régebb óta ismerik egymást, és dolgoznak is együtt. Maga az elnevezés onnan ered, hogy nagy energiát fektetünk abba, hogy a rendezvényeinken fellépö dj-k által közvetített zenei vonal, egy teljesen egyedi hangzásban táruljon a közönség elé, valamint a zenei stílusok közötti váltakozásban is fellelhetö legyen valami nem megszokott, ami picit egyedivé teszi ezt a produkciót, és némiképpen kiemeli a manapság fellelhetö sok-sok dj csoportosulás közül.
Elsöként szerveztünk az országban olyan estéket, amiken az akkor trendi house illetve progressive house hangzást hirtelen váltással, de mégis egységben maradva, követte a techno zene, amit a vendégeink, illetve a jelenlévö baráti kör minden bulin díjazott is. Ez azonban már a múlté, azóta csak ügyesedett, érettebbé és összeszokottabbá vált a társaság, és a progressive-t valamint a techno-t felváltották a náluk sokkal letisztultabb stílusok, így manapság a Strange Line világára a deep, minimal, electro, és tech hangzások keveredése a legjellemzöbb. Természetesen az egyediség és a különleges vonal most is a régi, a színvonalat viszont nemhogy megtartottuk, hanem lehetöségeink szerint folyamatosan emeljük is, akár a zenei részére értve a buliknak, akár a rendezvények helyszínére, fény- és hangtechnikájára nézve is tapasztalható ez a fejlödés. A csapatot jelenleg 4 dj, valamint több segítö barát alkotja, akik állandó jelleggel jelen vannak az estéinken, és segítenek minket.
Reméljük hogy hamarosan Te is kedvet kapsz egy ilyen különleges bulihoz, és üdvözölhetünk majd a vendégeink között...
Strange Line Crew